A Ferihegyi repülőtér története

első rész

1950. május 7-én megnyitották a közforgalmi repülés számára a Ferihegyi repülőteret. Ez a rövid hír azonban csak egy fejezet kezdete a repülőtér történetében. A több évtizedes kutatásom rövid összegzésével igyekszem a lehető legtöbb feltett, vagy talán csak gondolatban megfogalmazott kérdésre választ adni.

A Ferihegyi repülőtérrel kapcsolatban, sokakban felmerült az a kérdés, hogy miért ez a neve, kiről nevezték el és miért?

A történet több mint 200 évvel ezelőtt kezdődött. Az 1700-as években a különféle háborúk után az ország számos települése elnéptelenedett. Az akkori uralkodók szorgalmazták a telepesek bevándorlását az országba és különféle kedvezményeket adtak neki. A Dunán, bárkákon érkezők először a folyó menti településeken próbáltak megélhetést találni, majd egyre beljebb jutottak az országban. A mi történetünk az 1760-as évek elején kezdődött, amikor egy messziről, a Lech folyó melletti Landsbergből jött bajor származású serfőző, Francz Mayer (Landsberg 17??-Buda 1805. aug. 26.) szállt partra Győrben. Ő volt a későbbi Mayerffy család feje, aki rövidesen már Budán tűnt fel és a Sas-hegyen vásárolt szőlő ültevényt és borászattal kezdett el foglalkozni, majd kibérelte, Óbudán a Kamarai serfőzőházat. Rövidesen megnősült, a felesége egy magyar budai polgárlány lett. Folyamatosan gyarapította a nyersanyag előállítására szolgáló földjeinek területét, melyek elsősorban Buda és Pest határaiban voltak. Hatalmas birtokot bérelt a Grassalkovich uradalomból a jelenlegi Göd környékén. A serfőzéssel kapcsolatos szállítási tevékenység ellátására jelentős lótenyésztést is folytatott. Az országban egyre elterjedő ital melléktermékét is hasznosította, hiszen ez kiváló volt hízóállatok számára. A több mint 6 ezer holdas Csörögi pusztán az egyre szaporodó gulyái legeltek és az itt kitenyésztett marha messze földön híres volt. A magyar serfőzés történetének 1783-1830 közötti szakasza Budán, Óbudán és Pesten szinte kizárólag a Mayerffyakról szólt, hiszen a Kamarai, a Tabáni a pesti Leopold utcai, Leopold városi, és a Városi Serfőzőházak története szorosan fűződik a családhoz^..Az apa az új hazájában hallatlan szorgalommal tevékenykedett és elindult a magyarosodás útján és családja is gyarapodott, hiszen 1776-tól öt fia és két leánya született. Ferenc Császár és Király főleg a franciák elleni háború pénzügyi és élelmezési gondjainak megoldásához adott segítségének elismeréseként Franz Mayer budai polgárnak 1796-ban magyar nemesi rangot és címert adományozott. A nemesi címerük úgynevezett beszélő címer volt, mely a tulajdonosának életvitelét, munkásságát örökítette meg. A bárkák árbocán zöld-fehér-piros színű zászlót lengetett a friss dunai szél. A Nemesi Levélben felsorolják a család akkori tagjait is, a feleségét, „Viemer Theréziát fiait, Józsefet, Ferenc Xaveriust, Alajost, Károlyt, Ferenc Szeráphikust, leányait, Teréziát és Mária Annát.

Feriheggyel kapcsolatban elsőként Mayerffy Ferenc neve tűnik fel, és a kutatások előrehaladtával egyre több helyen szerepelt.

Mayerffy Xavér Ferenc, gyerekkora, ifjúkora, családi élete

Mayerffy Xavér Ferenc 1777-ben, valószínűleg már Pesten született, Mayer Ferenc Xavériusként. Az egyre módosabb polgári családban élő gyerek megtanult magyarul és németül írni és olvasni, számolni. Tudását a tanítóin kívül a család is gyarapította, hiszen a serfőző és minden további tevékenységének alapjait a család birtokai, bérleményein tanulhatta. A fiatal Ferenc sokáig agglegény életet élt, első felesége Rittmayer Eleonóra, második, pedig Petz Antónia volt.

A serfőző, a gazdálkodó, a megbecsült polgár

Xavér Ferenc apja nyomdokain járva hatalmas energiával Józseffel és Károllyal együtt dolgozott, de egyedül is jelentős gazdasági, főleg serfőző tevékenységet folytatott, melynek súlypontja Pestre tevődött át. 1811-től a báró Jurenák-családdal együtt bérelte a hanyatlófélben lévő Grassalkovich uradalomból a gyér lakossággal rendelkező Szentlőrinc pusztát és egyedül a vele határos Pest Város tulajdonát képező Gubacsi puszta egy részét is. Ezeken a területeken egyre virágzóbb nagygazdaságot hozott létre. A serfőzéshez szükséges árpát, komlót, malátát nagy területen termesztette. Szentlőrinc pusztán még 1836-ban is jelentős komlóültetvényei voltak. A serfőzés mellékterméke a „sermoslékot” kiválóan hasznosította az állatok hizlalására, lovai országos hírűek voltak. Kiváló lovasként, Pest polgáraként 1815-27 Pest város Polgári Lövész Társaság aktív, majd örökös Fő Lövészmestere lett. Birtokain több kisebb-nagyobb háza volt és a Szentlőrinci házából írt több levele is fennmaradt.

Jelentős hozzájárulásokkal, adományokkal gyarapította a várost, a kultúrát, oktatást, az ipart, a földművelést, kertészetet. 1830-ban Schams Ferenc kérésére Mayerffy Xavér Ferenc, az „Országos Vincellér Oskola” részére a Sas hegy lejtőjén lévő szőlőjéből 5 holdat engedett át. Az 1830-ban elkezdett Ludovika építéséhez és a Magyar Tudós Társaság javára is tekintélyes összeget adományozott. 1835-ben 900 db jegenyefa csemetét adományozott Buda szépítéséhez, melyeket a Vérmezőn ültettek el. A Pesti Magyar Színház építését is támogatta 1837-ben és az 1838-as dunai árvíz károsultjait több alkalommal is megsegítette. Mayerffy Xavér Ferenc, mint tekintélyes polgárnak 1800-1811 között Buda város képviselő testületének tagjaként beleszólása volt a település életébe, fejlődésébe. A polgári Őrség Ezredes hadnagya, az akkor egyesült Pest-Solt Vármegyének táblabírája, valamint még Arad Vármegye tiszteletbeli táblabírája címet is megkapta. A napóleoni háborúk lezárásaként 1815-ben a győztes országok uralkodóinak tanácskozása során országjárásra indult a három uralkodó. Ez alkalommal Pesten és Budán nagyszabású rendezvényre került sor ennek keretében Mayerffy Xavér Ferenc birtokán, a Szentlőrinci pusztán még egy hadgyakorlatot is tartottak. Erre a célra épült 1814-ben, a mai Gilice téren az a Gloriet nevű kilátó, melynek teraszáról figyelték a hatalmasságok a lent masírozó katonákat.

A jól megtermett fiatal Xavér Ferenc közéleti tevékenysége során szoros kapcsolatba került gróf Széchenyi Istvánnal, báró Wesselényi Miklóssal, Kisfaludy Károly és más reformkori politikussal, közéleti emberrel. A magyar lótenyésztés és lóversenyzés megteremtésében aktív szerepet vállalt. Amikor Széchenyi a „Pesti Lófuttatáshoz” helyet keresett akkor a Soroksári országút és az Üllői út között lévő 280 holdas, Schmidt András és Ferenc pesti polgárok által bérelt, homokos Gubacsi-pusztának a mai Határ útnál lévő területét ajánlotta és itt folytak a lóversenyek 1827-1837 között. Széchenyi István ideálja angol mintára a művelt, dolgozó nyugat-európai látószögű, középosztályú magyar iparos volt. Ennek megtestesülését a nála idősebb Mayerffy Xavérius Ferencben – akiről nagy élmény volt látni arcképet egy kiállításon- és Staffenberger István bőrkereskedőben, Petőfi Sándor barátjában vélte felfedezni.Ferenc úr angol mintára hajtóvadászatokat tartott és agarászott is és személye több festmény keletkezésében is szerepet játszott, melyeket az „Ördöglovas” Szlavicai Sándor Móric gróf udvari festője, J.P.Pestel készített.

Ferenc úr számos olyan dolgot művelt, mely anekdota formájában is fennmaradt az utókor számára. Munkája egyenes folytatása apai örökségének, tenni akarásának, mely azt túl is szárnyalta és hatalmas vagyonú emberré tette.

Mayerffy Xavér Ferenc 69 évesen, 1845. szeptember 6-án halt meg és a Váci úti temetőbe temették el, a mai Lehel tér helyén, majd annak felszámolása után, 1872-ben a földi maradványait az új Kerepesi, ma Fiumei úti temetőben vitették át, ahol jelenleg is található

A Mayerffyak közül Károly az, aki még kapcsolatba hozható a Ferihegyi repülőtérrel.

Mayerffy Károly

Mayerffy Károly (1786-1871) kivételesen hosszú életkort élt meg és főként szőlész, borász volt. a kezdetekben együtt dolgozott Józseffel és Xavér Ferenccel. Az 1800-as években híres bor volt a Sas-hegyi vörös, mely az ő nevéhez fűződik. Egykori házának pincéjében, az Attila út 21 szám alatt, található egy az országban, de talán a világon is egyedül álló vörösmárványból készült hordó. Az 1826-ban elkészítette, s ma is kiváló állapotban lévő 15 ezer literes űrtartalmú hordóról még könyvet is írt. A különlegességnek számító jobb sorsra érdemes tárolóeszköz a pince betemetődésével úszta meg az elmúlt évtizedek viharait és csak az 1960-as évek közepén láthatta meg azt újra emberi szem. Két felesége is volt és a két házasságából összesen 8 gyermeke született.

Mayerffy Károly 1816-ban tűnik fel a gödöllői uradalom vecsési birtokának bérlőjeként. Ő kezdte felépíteni az egykori Haraszt, kiirtott erdő területén azt néhány lakó- és gazdasági épületből álló együttest, amit rövidesen már ”Feri” majorként emlegettek. A környékén szőlő és gyümölcs kertészetet hozott létre, új fajtákat is nemesített, amit valószínűleg Ferenccel együtt végzett. A hatalmas Grassalkovich uradalmat évtizedeken át súlyos gondok terhelték és rövidesen széthullott. A Vecsés-haraszt szőlő és major a Mayerffy család birtokába került, amit 1845. február 26-án a valószínűleg már betegeskedő Mayerffy Xavér Ferenc Jurenák Frigyesnek adott el. Ezután a terület többször is gazdát cserélt és neve az 1850-es évek közepétől Ferihegy puszta néven szerepelt a térképeken és a Pest környéki gyéren lakott puszták egyike volt, hiszen 1837-38-ban Haraszt lakosságát, 3 házban 7 család 34 fővel alkotta és ez a későbbiekben sem változott jelentős mértékben.

A Mayerffyak vagyonának a folyamatos gyarapodását gazdálkodásuk sokszínűsége adta. 1820-ra a család, önszántából, a bevándorlás után mintegy félévszázad alatt teljesen elmagyarosodott, ugyan egymás között főként németül leveleztek, de mindenki tudott magyarul írni, olvasni, valószínűleg azonban más idegen nyelveket is beszélhettek. A család harmadik nemzedékéből, az unokák közül az 1848-49-es szabadságharcban többen is tevékenyen részt vettek, melynek súlyos következményei lettek. Az ezután következő általános hanyatlásnak, de főképpen annak, hogy az akkori nemzedék már nem folytatta apáik tevékenységét, az addig gyűjtött vagyon gyorsan elfogyott. A ma élő Mayerffyak, József és Károly leszármazottai gondosan őrzik az eredeti iratokat, őseik sajátkezű leveleit, az egykori – fából – faragott nemesi címerét: Köszönet az egykoron nagynevű családról kapott információkért Gábor Mihálynénak, Mayerffy Katalinnak.

Ennyi előzetes után érdemes belepillantani régi könyvekbe, iratokba is, hogy mit is tudhatunk meg még Ferihegy-pusztáról.

Ferihegy puszta földrajzi viszonyai

Ferihegy puszta a Dunától keletre lévő területen, a Pesti síkságon található, mely a Duna kavics hordalékából és az arra rárakódott homokból épült fel. A síkság keleti felén a Cserhát végződése, a Gödöllő-Ceglédberceli dombság széle, de a puszta nagyobb részt sík, kissé egyenetlen, keleti felén a szélfútta 130-140 m magas dombokkal.

Vecsés újratelepítése

Vecsés és a környékén lévő elhagyott puszták egészen a Dunáig az 1700-as évek első harmadától Grassalkovich uradalomhoz tartoztak és II. Grassalkovich Antal 1786-ban adta ki felhívását Vecsés újra telepítésére 50 lakos számára. A leendő település telkeit a Pest városától Cegléd-Szolnok irányába vezető vármegyei út két oldalára, nagyjából a mai 4-es út nyomvonalának megfelelően, jelölték ki.

A telepesek részére földművelés számára kijelölt telkek kiosztását a felső, Keresztúri határnál kezdték és a dombos részen lévő, akkor még részben erdős, Vecsés határain belül volt a Haraszt nevű területet.

Vecséssel határos Szent Lőrinc pusztában lévő majorsági központban lévő kápolnát még a Grassalkovichok emeltették, de a benne lévő harangon már a Mayerffyak neve szerepelt. A kápolna és mintegy 50 kg-os harangja túlélte az évszázadok viharait.

Galgóczy Károly: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye monográfiája 1-3. Kötet, Bp. 1876.

Ferihegy, p. Vecsés, Ecser és Rákos-Keresztúr közt. Mintegy 1500 kat. hold, dombos, halmos, majd lapos és hajlatos, kis részben sárga agyagos és lőszös, nagyobban fekete és szürke homokos terület. Többnyire szántóföld, egy része szőlővel van beültetve, van kevés bokros erdeje. Hg Grassalkovich gödöllői uradalmához tartozott; azon uradalom alatt szesz-gyárral és sörházzal kapcsolt jeles majoros bérgazdaság folyt rajta, melyet elsőbb Mayerffy Ferencz, a folyó század első felében élt híres nagy bérlő szerelvén fel, tőle vette Ferihegy nevét, a ki itt egyszersmind mintegy 100 holdnyi kitünő majorsági szőlőt telepített. A gödöllői uradalom feloszlása után elöbb Szontagh Samu birtokába került, ki itt még folytatta, sőt különféle építkezésekkel szaporította az iparos gazdaságot. Most azonban a birtok b. Podmaniczky János kezén van, s a szeszgyár és sörház a mostoha idők miatt szünetel. Lakosszám a majorban, pusztán és szőlőhegyen 138 lélek…

Szent-Lőrinc puszta

Szent-Lőricncz, szép puszta, a pesti és a vecsési határ , azután Gubacs és Péteri puszta közt. Herczeg Grassalkovich birtoka, s annak idejében a gödöllői uradalom tartozéka volt, 6300 hold területtel. A század elején urasági majoros gazdaság folyt rajta; volt vadaskertje , vadas erdeje. Késöbb Mayerffy Ferenc és a Jurenákok kezelése alatt, nagy állattenyésztő, göböly hizlaló és iparos bérgazdaság volt, több majorra oszolva. Különösen Mayerffy Ferencz alakította ezen Ferihegyi iparos gazdaságot, mely nevét is tőle vette. Báró Sina Simon kezére menvén át a gödöllői uradalom .. Utóbb a belga bank birtokába jutván, a puszták külön eladattak, ebből is Ferihegy külön kiszakítatott, A pusztát északkeleten végig szeli az osztrák államvasút, melynek itt Kőbánya és Vecsés közt igen szép állomása van.

Ferihegy puszta az 1850-es évektől 1938-ig

1841-ben meghalt Grassalkovich III. Antal óriási adósságot maga mögött hagyva. A birtok leányágon öröklődött tovább, majd szétesett és 1851-től nagy része a Sina bankház tulajdonába került. Az új tulajdonosok a görög származású Sina Simon, majd később, fia Sina György lett, aki ugyan gondos gazdaként rendezte a három uradalom helyzetét, de rövidesen, 1864-ben eladta azokat, 7 millió 800 ezer forintért a Sociatc belguique du Credit foncier et industrielle de Buxelles nevű belga banknak. A vásárlás befektetési célból történt, keveset törődtek a birtokokkal, ahol egyre csökkent a mezőgazdasági termelés. Vecsés település területe és jelentősége folyamatosan nőtt.

Haraszt-ot 1856-ban már Ferihegy pusztának jelezték 22 lakossal és rövid ideig Szontagh Samu, majd 1873-ban az aszódi Podmanicky János báró tulajdonába került. A pusztát a báró halála után leánya, Zsuzsanna, gróf Vigyázó Sándor felesége örökölte. A századforduló előtt és után épült majorsági épületek között cselédlakásokat, istállókat, magtárakat találhatunk. A területen különféle gabonát, borsót termesztettek, de egykoron virágzó tehenészet is volt itt. A tejet saját névvel ellátott üvegekbe töltötték. Az épületeket 1919-ben feldúlták, majd rendbehozták azokat és röviden megoldódott a helyi világítás és gépesített vízellátás kérdése is. A terület egy részét vecsési gazdák is művelték, illetve rendelkeztek itt különféle méretű birtokkal. Az utolsó Vigyázó sarj, Ferenc halálával, 1928-ban a család kihalt és a szülői végakaratnak megfelelően az 1937-ben 802 holdas birtok a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonába került. A kis és nagy haszonbérletben művelt terület nem rendelkezett komoly terméshozamokkal és sok problémát jelentett a tudós társaságnak. Az utolsó bérlő Gompez Aladár volt, aki a Ferihegyi Kert- és Mezőgazdasági Rt.-t vezette.

A „Ferihegy” elnevezés, ragadványnévként utótagjának többszöri változásával jött létre. Kezdetben a Feri szőlő, Feri majornak nevezett terület nevének előtagja a bérlőjére, tulajdonosára utal utótagja pedig a területre jellemzőre, az egykori szőlőbirtokra, a majorságra, végül a síkság szélén álló dombokra a településektől távolabb álló pusztára. Így lett a Harasztból, kiirtott erdőből, a néptelen dombos területből több lépcsőben, mintegy fél évszázad alatt mezőgazdasági művelés alá vont, állattartással és ideig-óráig egyszerű ipari tevékenységgel is bíró Ferihegy puszta kisszámú állandó lakossal és alkalmi munkaerővel. Nevét talán a kezdetben a Haraszton berendezkedő Mayerffy Károly adathatta, de nagyobb valószínűséggel az ott lakók, az ott dolgozók adták.

folytatás következik