Évfordulók, 2015. október

230 éve

1785. október 3. Németországban felszállt az első léggömb, mely már embert is szállított. A Frankfurban tartott bemutatót a francia Jean-Pierre Blanchard végezte.

130 éve

1885. október 19. Létai Sándor rákosi repülőkísérletező születésnapja. A három Élesden született Létai testvér Sándor, Lajos és András összefogásával készült később a Létai I-es.

125 éve

Rickenbacker

1890. október 8. Az első világháború legeredményesebb amerikai vadászrepülőjének a 26 igazolt légigyőzelmes Edward Vernon Rickenbacker százados születésnapja.

AderAvion3(1897)

1890. október 9. A francia Clément Adler egy gőzgéppel hajtott, denevérszárnyú repülőgépet épített, mely egy emberrel, Párizs mellett mintegy 50 m-es távolságú ugrást, nem irányított repülést teljesített. Ez volt a repüléstörténet első embert szállító, levegőnél nehezebb, gépi erőt használó járműve, mely a levegőbe emelkedett.

115 éve

1900. október 22. A Wright testvérek hazautaztak Kitty Hawk-ból, ahol egy hónapig sárkány és siklórepülő kísérleteket végeztek.

110 éve

1905. október 5. Wilbur Wright az átalakított Flyer III-al 38,9 km-t repült 39 perc 23 másodperc alatt Daytonban.

fai

1905. október 12-14. Megalakult Párizsban a Federation Aéronautique Internationale, a FAI, a Nemzetközi Repülő Szövetség. Az alapító kongresszuson nyolc ország nemzeti repülő szervezete vett részt.

105 éve

1910. október 14. Norvégiában az első repülést Carl Cederström végezte.

1910. október 15. Az amerikai Walter Wellman és 5 főnyi személyzettel, egy merev léghajóval, az Amerikával megkísérelte átrepülni az Észak-Atlanti óceánt. A kísérlet 71 és félórányi repülés után meghibásodások miatt meghiúsult és a partoktól már 750 km-re lévő léghajósokat egy hajó mentette meg, de az eddig megtett 1623 km-es távolság új távrepülő világrekordnak számított.

legh

1910. október 16. Először repülte át léghajó a La Manche csatornát. A Franciaországból, Compiegneből induló Clément-Bayard No. 2-es léghajó Maurice Clément vezetésével, hatfős legénységgel egy 6 órás, 390-km-es repülést végeztek. A Wormwoodnál föld erő léghajó a csatornát 45 perc alatt repülte át.

parseval-m1

1910. október 23. Fischamendből Rákosmezőre érkezett négy fővel a fedélzetén az Osztrák-magyar Monarchia első Parseval MI típusú, puhatestű, kormányozható léghajója.

1910. október 27. A Federation Aeronautique Internationale, FAI, a Nemzetközi Repülő Szövetség felvette a tagjai közé a többször is átalakult Magyar Aero Clubot.

1910. október 28. A francia M. Tabuteau egy Farman típussal 465,72 km-re javította a távrepülési világrekordot.

Alfred_LeBlanc

1910. október 29. A francia Alfred Léblanc egy Blériot egyfedelűvel az USA-ban, Long Islandon 109,73 km/órával új sebességi világrekordot repült.

1910. október 31. Az USA-ban egy Wright típussal R. Johson 2960 m-re javította a magassági világrekordot.

1910 októberében a román Henry Coanda bemutatta találmányát Párizsban a Nemzetközi Repülési Szalon kiállításán. A repülőgép újszerű meghajtási móddal készült, mert a gép orrészén lévő hengeres burkolat alatt lévő dugattyús motor nem légcsavart, hanem egy forgódugattyús sűrítőt hajtott és az itt keletkező sűrített levegő hátraáramolva sugárként mozgassa a repülőgépet. Ez az újfajta meghajtással készült repülőgép későbbi állítólagos repülése sokak által vitatott.

1910 októberében először repült a Tóth testvérek, József és Kálmán és a szabadkai Szárits János első repülőgépe.

100 éve

1915. október 13-14. A London központját bombázni szándékozó német L15-ös Zeppelin léghajót még a célpont előtt megtámadta a Royal Flying Corps egyik B.E.2c típusú repülőgépe, melyet John Slessor vezetett és ezzel a Zeppelin személyzetét a szándékuk feladására kényszerítette és ezért máshová dobták a bombákat. Ez volt az első eset, hogy egy támadó repülőeszközt egy másik, ember vezette repülőeszköz megakadályozta a céljának a megvalósításában.

1915. október 15. A repülés után érdeklődést mutató William E. Boeing beiratkozott Glenn L. Martin Kaliforniában működő repülőiskolájába.

1915. október 15. Orwille Wright a bátyja halála után eladta az általa, 6 évvel ezelőtt alapított Daytonban működő céget, a mintegy 120 repülőgépet gyártott Wright Company-t Glenn Luther Martinnak és rövidesen létrejött a Wright-Marin Company.

1915 októberében a szegedi repülőtéren az 5. pótszázad részére felépültek a hangárok

95 éve

b1

1920. október 15. Az első amerikai nemzetközi légiposta szerződés alapján a küldeményeket a Hubbard Air Service szállította, Boeing B-1-es repülőcsónakokkal az USA-ból, Seattleből Kanadába, Victoriába.

Nieuport-Delage_NiD.29

1920. október 20. A francia Sadi Lecointe Nieport-Delage 29-es repülőgéppel 302,48 km/órára javította De Romanet 292,63 és a saját 296,94 km/órás ebben a hónapban elért korábbi sebességi világrekordjait.

maefort

1920 októberében az első magyar légiforgalmi vállalat a MAEFORT RT. gépállományában 22 db polgári célra átalakított első világháborús vadászrepülő és 22 db iskolagép volt. A vállalat még további különböző állapotú repülőgépekkel és 100-150 db repülőgépmotorral is rendelkezett.

90 éve

1925. október 3. Először alkalmazták a repülőgépek katapultos indítását a Royal Navy-nál. Az esemény során a Vindictive cirkálóról indítottak egy Fairey IIID típusú hidroplánt.

Curtiss_Racer

1925. október 26. Az Amerikában Baltimorban megrendezett Schneider Tropy hidroplán versenyen az US Army Air Service pilótája, James Doolittle egy 374,2 km-es átlagsebességgel repülő Curtiss R3C-2 géppel nyert.

oravecz

1925 októberében Magyarországon repülési tilalmat rendeltek el az Oravecz típusú, fából készült iskolagépekkel a korábbi balesetek miatt.

85 éve

g-38

1930. október 4. Mátyásföldre érkezett a német Junkers G-38-as a kor egyik legnagyobb repülőgépe.

MALERT-ju-52

1930. október 13. Először repült a német Junkers Ju-52/1m. A kezdetben még egymotoros gépet áttervezték nagyobbra és három motorosra és az évek során közel 5000 db készítettek belőle. A közkedvelt, strapabíró típus gépeit sok országban használták évtizedeken keresztül utas és teherszállításra, valamint katonai célokra.

1930. október 25. Az amerikai Transcontinental & Western Air, mely a hónap elején jött létre két légitársaságból elsőként megnyitotta menetrendszerű légijáratát az amerikai kontinens két partja, New York és Los Angeles között. Az utasok éjszakára megpihentek Kansas Cityben, de így is 30 óra alatt jutottak el az ország keleti partjáról a nyugatiba. Ebből a társaságból fejlődött ki két évtized alatt a Trans World Airlines, a TWA.

PZL_P7

1930 októberében először repült a lengyel PZL P.7-es vállszárnyas vadászrepülőgép prototípusa.

80 éve

1935. október 30. Katasztrófát szenvedett a későbbi sikeres Boeing B-17 Flying Fortress prototípusa.

75 éve

Do_17Z

1940. október 2. A német éjszakai vadászrepülők először értek el légigyőzelmet földi radarral végzett rávezetés során. A Ludwig Becker hadnagy Dornier Do-17Z típusú Hollandia felett repülő gépét egy Freya radar és a hozzá kapcsolódó irányítórendszer segítségével juttatták egy RAF Wellington bombázó közelébe. Az éjszakai brit légitámadások során a német radarállomások az egyre sikeresebb elhárító tűz érdekében a saját légvédelmi ütegeik informálását is ellátták.

p51

1940. október 26. Először repült az amerikai North American NA-73X a későbbi sikeres vadászrepülőgép a P-51-es prototípusa.

fw-58

1940 októberében a MALERT 5 Ju-52-es és 3 db Focke Wulf FW-58K-2-es típusú repülőgépekkel rendelkezett. A kis forgalmi gépekkel az utasszállításon kívül postát, újságot is szállítottak budapesti csatlakozással Marosvásárhelyről Székelyudvarhelyre, Csíkszeredába, Kézdivásárhelyre, Sepsiszentgyörgyre.

kaplar

1940 októberében repült először Varga László Káplár típusú kétüléses, felsőszárnyas iskolagépe.

hmnra

1940 októberében a HMNRA keretében a haderőn kívüli alapfokú pilótaképzés szolgálatában több mint 40 motoros és 39 db vitorlázó repülőgép volt.

1940 októberén a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület a gyakorlógépek gyártására egy üzemet kívánt létesíteni az épülő Ferihegyi repülőtéren az RKI bázis közelében a repülőtér vasút felöli részén.

70 éve

C-54

1945 október 24. Az American Export Airlines elkezdte a menetrendszerinti repüléseket Douglas C-54-es típussal az Atlanti óceánon át New Yorkból Nagy Britanniába.

65 éve

1950. október 1. Felállították az MN-en belül a 23. csatarepülő ezredet Tapolcán, valamint Székesfehérvár-Sóstón egy vegyes repülő ezredet IL-10 repülőgépekkel. Megérkeztek az alakulatokhoz az első szovjet Jakovlev Jak-11-es gyakorló vadász és a Jak-18-as iskolagépek.

boulton_p-111

1950. október 10. Először repült az egy példányban, a deltaszárny vizsgálatára épített angol Boulton Paul P.11-es.

Martin_404

1950. október 21. Először repült a Martin 4-0-4-es alsószárnyas, hermetikus törzzsel készült, 40 utas szállítására alkalmas, kétmotoros amerikai utasszállító, melyből négy év alatt 103 példány épült.

Mig_15

1950. október 25. Az MDP politika döntése értelmében a közel jövőben az MN-en belül felállítanak egy sugárhajtóműves vadászrepülő hadosztályt.

1950 októberében megjelentek a szovjet MiG-15-ös vadászgépek a Koreai légiháborúban, melyet szovjet és kínai pilóták repültek.

60 éve

Dash80

1955. október 16. A Boeing 707-es prototípusa a B 367-80-as 3 óra 58 perc alatt leszállás nélkül keresztülrepülte az Amerikai Egyesült Államok területét.

1955. október 18. Az US Navy Convair R3Y-1 Tradewind légcsavaros gázturbinával felszerelt repülőhajója sebességi rekordot állított fel, amikor Hawai-i szigetekről, Honoluluból a kaliforniai Alamendába repült 6 óra 45 perces alatt, miközben 579 km/órás átlagsebességet ért el.

YF-105A

1955. október 22. Először emelkedett a levegőbe az amerikai Republic YF-105A a vietnami háborúban fontos szerepet játszó szuperszónikus, harcászati bombázó repülőgép prototípusa.

1955 októberében a magyar vadászrepülők közül a Taszáron a 25. Vadászrepülő hadosztály két ezrede, Kecskeméten a 65. települt, de Sármelléken és Kiskunlacházán és Kalocsán is egy-egy repülőezred állomásozott. A 28. Csatarepülő-hadosztály Székesfehérváron települt ezredei Sóstón, Börgöndön és Tapolcán voltak. Mátyásföldön a 16. Önálló vegyes repülőezred, a felderítő század és a fényképészek települtek. A Killián Hajózó Tiszti Iskola állománya Szolnokon és Kunmadarason volt.

1955. október 1. Felszámolásra került az MN-en belül a 82. vegyesrepülő hadosztály és a 37. felderítő repülőezred, amit célvontató repülőszázaddá szerveztek át. Kivonták a Tu-2-es típust a hadrendből.

1955. október 2. Taszárra az 50. vadászrepülő ezredhez vasúton 6 db Mig-17PF típusú vadászrepülőgép érkezett.

55 éve

Hawker_P.1127

1960. október 21. Először emelkedett a lebegőbe a kötött formában, Dunsfold repülőterén az angol Hawker P.1127-es, amelyből később a helyből fel- és leszálló képességekkel rendelkező Harrier vadászbombázót fejlesztették ki.

1960. október 31. A British European Airways kivonta a DC-3 típust a flottájából. Ekkor szállt fel utoljára a légitársaság utolsó dugattyús típussal üzemeltetett járata Heathrowról, amely Birminghamba indult.

Be-12

1960 októberében repült először a szovjet Berijev Be-12-es két légcsavaros gázturbinával ellátott repülőhajó, melyet elsősorban tengeralattjáró felderítőként használtak, de van tűzoltórepülő változata is.

1960 októberében repült az első sorozatban gyártott francia deltaszárnyú Dassault Mirage IIIC elfogó-vadászrepülőgép.

50 éve

1965. október 1. Bevezették Ferihegyen a fejenként 30 Ft-os repülőtér-használati illetéket.

1965. október 27. A szocialista országok légitársaságai az együttműködésük érdekében megkötötték a Berlini, un. „hatos pool” egyezményt.

1965. október 28. Befejeződött a MALÉV-nél az első Il-14-es generáljavítása, melyet a HA-MAF-on végezték el.

45 éve

1970. október 2. Az amerikai National Airlines forgalomba állított a Boeing B 747-es típust a Miami-New York vonalon.

1970. október 15-én történt az első sikeresnek mondható repülőgép eltérítés a Szovjetunióban. A több személyt is megölő litván gépeltérítő egy An-26-os repülőgéppel Törökországban szállt le, ahol megadta magát a török hatóságoknak.

1970. október 19. Elkészült az első licencében épült MiG-21-es Indiában, a Hindustan Aeronauticsnál.

40 éve

1975. október 29. A MÉM Repülőgépes Növényvédő Állomás tevékenységi körét kiterjesztették és emiatt a nevét is módosították MÉM Repülőgép Szolgálatra, MÉM RSZ-re.

35 éve

1980. október 1. A II. világháborút követően alakult amerikai Fying Tiger egyesült az első 747-es típusú teher gépeket is használó, szintén régi légitársasággal a Seaboard World Airlinessel. Létrejött a világ akkori legnagyobb, hat kontinens 58 országába menetrendszerű forgalmat lebonyolító légi teherszállító vállalkozása. Az általuk üzemeltetett DC-8-as típusú gépek közül néhány a Ferihegyi repülőtéren is megfordult a tenyészmarháknak az USA-ból Magyarországra történő szállítása során. A Flying Tiger-t nyolc év múlva eladták a Federal Expressnek, a Fedex-nek.

holeg

1980. október 26-30. Kiskunfélegyházán megrendezték az I. Nemzeti Hőlégballon bajnokságot.

mi-24

1980. október 28. A 87. szállíthelikopter ezredhez 10 db Mi-24D csatahelikopter érkezett.

1980. október 29. Átadták a magyar polgári légiforgalmi irányítás számára a Szigma rendszer részeként az új lokátor állomást Püspökladányban.

Swissair_MD-81

1980 októberében elsőként Európában, a Swissairnál állt forgalomba az amerikai DC-9-es, nagyobb befogadóképességű, már új nevű MD-80-as család első tagja, az MD-81-es.

30 éve

1985. október 3. Elkészült a Pestvidéki Gépgyárban az első nagyjavított, magyar Mi-24-es csatahelikopter.

1985. október 10. Az US Navy USS Saratoga repülőgéphordozóról felszálló F-14 Tomcat vadászrepülői nemzetközi légtérben elfogták azt az EgyptAir Boing 737-200-as repülőgépet, mely Tunéziában tartott. Ezen a repülőgépen utazott az olasz MS Achille Lauro utasszállítót három nappal ezelőtt eltérítők vezetője. A vadászgépek leszállásra kényszerítették az utasszállítót egy szicíliai katonai légitámaszpontra, ahol a hatóságok letartóztatták a keresett személyt.

1985 októberében megnyílt Budapesten a Városligetben a Közlekedési Múzeum Repüléstörténeti Kiállítóhelye a Petőfi-csarnokban, mely napjainkban már nem látogatható. Az épület lebontásra kerül a benne elhelyezett repüléstörténeti gyűjtemény további sorsa jelenleg nem ismert. A ligetben felépülő múzeumi negyed során átépítésre kerül a korábbi Közlekedési Múzeum főépülete.

25 éve

1990. október 8-12. Budapesten tartotta meg a FAI éves kongresszusát.

1990 októberében Budapestről, Budaörsről belföldi menetrendszerű repülőjáratok indultak Nyíregyházára és Kaposvárra a hét minden napján.

1990 októberében a katonai megrendelések elmaradása miatt csődbe került a Pestvidéki Gépgyár.

1990 októberében a 25 évvel ezelőtt kötött Berlini un. „hatos pool”, az egykori szocialista országok légitársaságainak együttműködési szerződése érvényét vesztette.

1990 októberében a ballonozás történetében először repültek Nagy Britanniából a Szovjetunióba. A újdonságnak számító repülést egy Cameron gyártmányú, Rozier R-60-as kombinált hélium és hőléggömbbel végezték.

X-31

1990. október 11. Először repült az amerikai Rockwell és a német Messerschmitt-Bölkow-Blohm által a gázsugárral végzett kormányzási technológiai kísérletekre két példányban épített X-31-es első gépe.

20 éve

Mitsubishi_F-2

1995. október 7. Először repült az amerikai segítséggel az F-16-os technológiáján alapuló, japánban kifejlesztett Mitsubishi F-2-es kétszeres hangsebességgel repülő vadászbombázó, melyből közel 100 darab készült.

jas 39

1995. október 30-31. A svéd SAAB gyár bemutatta Kecskeméten a JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgépet. A későbbiekben ebből a típusból került az országba egy századra való repülőgép.

15 éve

ha-lek

2000. október 31. A MALÉV ünnepélyes keretek között vonta ki a forgalomból az utolsó Boeing B737-200-as típusú repülőgépét a HA-LEK-et.

10 éve

2005. október 21. Megérkezett Ferihegyre a Wizz Air HA-LPG Airbus A320-232-es repülőgépe, mely rövidesen átlajstromozás után bolgár LZ-WZA-ként repült a társaságnál. Jelenleg a török Onur Air-nél repül TC-OBN jelzéssel.

5 éve

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

2010. október 30. A MALÉV bérelt HA-LME és HA-LMF lajstromjelű Fokker F-70-es repülőgépek még Ferihegyen vannak. A MALÉV és a Moldavia Airlines korábban tervezett együttműködése, a korábban átadásra került gépek visszabérlése sem jött létre, így a tulajdonosnak új bérlő után kellett nézni.

Advertisements
Galéria | Kategória: Évfordulók | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s