A LOT Dreamlinere Budapesten

A mai napon, 2017. június 7-én a LOT lengyel légitársaság még egy hónapja sem üzemeltetett Boeing B787-8-as típusú repülőgépe látogatott el Budapestre.

Az SP-LRG lajstromjelű, 252 személyes, 35944-es gyári számú repülőgépe a Dunakanyarban végzett forduló után 9 óra 20 perckor tűnt fel a horizonton a 31R pályára történő bevezetése során. Az impozáns, „vadi új” repülőgép a süllyedését megszakítva, a „Bravo 1-es” gurulóút közelébe gyülekező nagyszámú fotósok nagy örömére kibocsátott futókkal, 250-es magasságban, 330 km/órás sebességgel áthúzva a futópálya felett köszöntötte a fogadására megjelenteket.

A távolodó repülőgép behúzta a futóművét és egy jobb iskolakörön újabb megközelítést hajtott végre ugyanarra a futópályára és méltóságteljesen a fotósok előtt ért földet.

Az egyre lassuló repülőgép visszafordulva elgurult az irányító torony előtt, majd két tűzoltóautó hagyományos köszöntésé mellett, a vízsugaruk alatt áthaladva 10 óra előtt néhány perccel megállt a régi Ferihegyi forgalmi épület előtt.

A visszafelé LO1534-es járatszámmal induló repülőgép a 13L pályáról indult 15:45-kor és emelkedve, Üllőt átrepülve rövidesen feltűnt Monor légterében, majd bal fordulóval vette fel a Varsóba vezető kurzust.

Képek

A híreket figyelve úgy tűnik, hogy jövő év, 2018 májusától ilyen típusú repülőgépekkel szándékozik a LOT Budapestről New Yorkba és Chichagóba járatokat nyitni.

Advertisements
Galéria | Kategória: Hírek, Repülőgép típusok | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s