Airbus A330-as repülőgépek a magyar légtérben és Ferihegyen

Az európai együttműködésben készülő Airbus A330-as repülőgépek először az ország felett átrepülő hosszútávú járatokon tűntek fel az 1990-es évek közepén. A két sugárhajtóműves, méretes példányok még napjainkban is sokat repülnek az ország légterében, amikor főleg délkeleti vagy visszafelé északnyugati irányokból, 10-11 km-es magasságban jól látható, vastag kondenzcsíkokat húzva haladnak.

Ferihegyen az A330-as típusból, az alkalmi kényszerleszállásokat leszámítva először a teherváltozat jelent meg a Turkish Airlines színeiben, majd a Qatar Airlines nyitott Doha-Budapest-Prága között kezdetben heti kétszeri alkalommal közlekedő menetrendszerű járatot, melyek jobbára nappali időszakokban repülnek, így jól megfigyelhetőkké váltak.

Budapesten A330-as utasszállítók közül először az Emirates légitársaság gépei jelentek meg 2014. október 27-én és ezt a típust üzemeltették 2015 decemberéig, majd váltva azt B777-re, a mintegy 5 órás Dubaj-Budapest-Dubaj menetrendszerű járaton.

Napjainkban az A330-as gépek csak az Air China színeiben vannak jelen Budapesten. A Peking-Minszk-Budapest járat 2015 májusában nyílt meg és a fotósok örömére a járatokon nemcsak a standard festésű gépek repültek, de megfigyelésük a kora esti érkezésük miatt jobbára csak a nyári időszakban lehetséges.

A harmadik légitársaság mely A330-at használt a budapesti utasszállító járatain a kanadai Air Transat volt. A légitársaság rövid életű idényjáratot teljesített 2015-2016-ban, a gépek viszont nem este, hanem a délelőtti órákban, 10 óra körül érkeztek Torontóból és délben indultak vissza, így azok jól fotózhatókká váltak.

Válogatás a magyar légtérben megfordult A330-as gépekből

Advertisements
Galéria | Kategória: Fotók, Repülőgép típusok | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s