Repülőbörze volt a Farkashegyi repülőtéren

A repülés után érdeklődők, gyűjtők, a „megszállottak” bizonyára felkapják a fejüket, ha egy ilyen esemény jut a tudomásukra, hiszen eddig ehhez hasonló sem nagyon volt. A makettezők ugyan szoktak rendezni börzéket, de ez inkább csak a makettezés témakörére korlátozódik. Az október 2-i repülőbörze, amit a Farkashegyi (Biai) repülőtéren tartottak, azonban más volt. A kellemes, napos időben a délelőtt folyamán egyre többen jöttek ki a repülőtérre célzottan a meghirdetett rendezvény miatt, vagy csak úgy nézelődni, vagy éppen utasrepültetésre.

8-6

Osztom azok véleményét, akik szerint szükség van a repülésben is az ilyen csereberére, adok, veszek lehetőségre, és persze összekötve egy kis nosztalgiázással. Úgy tűnik, hogy a legközelebbi jövő tavasszal lesz ilyen. A látogatók, érdeklődésük szerint sok mindent megtalálhattak, legyen az modellező, vagy valamilyen relikviát, jelvényt, könyvet kereső repülésbarát, gyűjtő, de az aktív sportrepülőknek is kínáltak műszereket, különféle alkatrészeket.

9-3

A nézelődők olykor-olykor felkapták a fejüket, hogy láthassák a repülőtéren folyó életet, a csőrlésből vagy vontatásból induló vitorlázó gépeket. A csendet egy-egy induló, vagy érkező motoros gépen kívül helikopter modellek élénk zúgása, vagy a méretes, rádió távirányításos Po-2-es repülése törte meg, mely távolról szinte megtévesztésig hasonlított az eredetire.

A nézelődők között rég nem látott ismerősök, egykor kollégák is voltak, melyek beszélgetését a gyerekek, unokák unszolása szakított meg. Apu ezt nézd, papa ezt vegyük meg! Jó volt látni, hogy a kisebb gyerekek is milyen érdeklődéssel nézegették a repülőgépeket. Többek, bizonyára a családi környezet hatására már az újságokban látható típusok közül is felismertek néhányat, s ez így is van jól. A repülés utáni érdeklődést, a repülés szeretetének „beoltását” időben kell elkezdeni, hiszen ők jelenthetik az utánpótlását, vagy az esetlegesen későbbi aktív repülőket.

Reklámok
Galéria | Kategória: rendezvények | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s