V. GOLDTIMER NAP

Ragyogó időben zajlott Budaörsön az V. Goldtimer nap. Sorra érkeztek a földi és légi veteránokra kíváncsi érdeklődők a repülőtérre, hogy megcsodálhassák a gazdáik által oly nagy becsben tartott autókat, motorokat, repülőgépeket.

Ge_13

Rég nem látott ismerősök, barátok találkoztak, beszélgettek és figyelték az eseményeket, hiszen a magyar old timer repülőgépek sora egy igazán klasszikus darabbal, egy Gerle 12-vel gyarapodott. A tavaly decemberben elkészült gépről a nagyközönség jóformán még csak a hírekből értesülhetett. A gép egy hosszadalmas folyamat „végterméke”, de azt az üde zöld füvön látva, nem kell ahhoz repülésben jártasnak lenni, hogy megállapíthassuk gyönyörű munka volt, csupa nagybetűkkel. Az új gép méltó emléket állít az eredeti a Gerléknek, a tervezőjüknek, a néhai Bánhidi Antalnak, s a megépítőiknek. Sajnos a különféle repüléssel kapcsolatos rendezvények repülőnapok száma napjainkra alaposan megfogyatkozott az országban és jobbára csak egyéni kezdeményezések vannak, de remélhetőleg ennek ellenére sokfelé látható lesz ez a kis repülő ékszerdoboz égen és földön egyaránt.

K_03

A rendezvényre kilátogatók nem csak a földön csodálhatták meg a gépeket, hanem többükkel repülhettek is, így a Li-2-vel, a Kányával is. A Po-2-essel repülve, melynek a sebessége nem több, mintegy közepes teljesítményű motorkerékpáré, de a nyitott kabinból, 100-150 m magasból a panoráma lenyűgöző, s tapasztalatból tudom. Felejthetetlen élményt ad mindenkinek. Egy ilyen lehetőséget nem szabad kihagyni. Az old timerek kategóriájába tartozik a csörléssel induló, piros színű Cimbora nevű vitorlázógép is, de lassan már a jó öreg, R-26 Góbé típusú fém vitorlázógép típus megmaradt példányai is, melyből szintén repült egy.

P_3

Nem is olyan rég magyar lajstromba került egy eredeti, sok kilátogatónál idősebb amerikai Piper Cub is, mely igazi csemegének számít a repülő berkekben.

Köszönet a szervezőknek és az egész nap a repülőtéren szorgoskodóknak, köztük a hölgyeknek, akik többek között a jegyeladásban is segítkeztek, megértve a szeretteik repülés iránti elkötelezettségét. Úgy érzem találó lehet az itt szorgoskodókra az a mondás, hogy „akit egyszer a légcsavar szele megcsapott…..”

Találkozunk jövőre, ugyanitt!

Advertisements
Galéria | Kategória: Repülőgép típusok, Repülőnapok, rendezvények | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s