Volt egyszer egy kiállítás

Emlékeimben még élénken él egy 40 évvel ezelőtti kiállítás, mely az ekkor alakuló Malév Repülés- és Üzemtörténeti Kör első nagy nyilvánosság előtti szereplése volt. Az eseményre a Ferihegyi repülőtér megnyitásának 25 éves évfordulója kapcsán 1975. május elején került sor. A kiállítást a Ferihegyen működő vállalatok dolgozói a már lebontott egykori KISZ Klubban láthatták és igen kedvező fogadtatású volt.

RUK_1_1

A RÜK alapításakor a tagok, köztük én is a MALÉV és jogelődjének a MASZOVLET üzemtörténetén keresztül kívántuk a magyar közforgalmi repülés történetének kutatását, feldolgozását megvalósítani. Ebben az időben egyre szaporodott a repülés után érdeklődők tábora és ezeket kívánta összefogni egy másik társaság a Fővárosi Művelődési Házban működő Repülés Baráti Kör, a köznyelvben csak a REBEKA. A hazai repüléssel foglakozó szórvány kiadványok sorát az 197 ben, majd bővítve 1976-ban megjelent sokakat inspiráló, nagy sikerű A magyar repülés története című könyv gyarapította. Kezdett a repülés, a repüléstörténet divatba jönni és egyre több kiadvány, kiállítás, különféle rendezvény, repülőnap népszerűsítette azokat. Igyekeztünk minden elérhető fotót, könyvet, vagy egyéb repüléssel kapcsolatos dolgot felkutatni és a lehetőségekhez mérten gyűjteni is, hiszen évekig volt egy kis saját szobánk a repülőtér területén kívül a MALÉV Sportpálya épületében.

Az idők folyamán sok repülésbaráttal, korábbi repülővel ismerkedtünk meg sajnos sokan már nincsenek is közöttünk és csak így évtizedek múlva döbben rá az ember, hogy korábban mennyi mindent szalasztott el, mely már sajnos pótolhatatlan. Igaz a mondás „Amit ma nem becsülsz meg az holnap már az enyészeté, a felejtésé”. Azt, hogy ez ne így legyen nagyon céltudatos, előrelátó és szinte sziszifuszi munkát kell folytatni, amit nem is biztos, hogy megértéssel fogadnak.

A repülésbarátokkal összefogó RÜK-nek jelentős érdeme volt az 1980-as évek második felében, a kezdeti nevén a Ferihegyi Skanzen létrehozásában és ott a már közlekedéstörténeti emlékké avanzsált Il-18-as és a Tu-134-es típus egy-egy gépének elhelyezésében.

Idővel a RÜK tagjai az általuk kitűzött témakörben egyre több eddig alig ismert érdekes momentumot kutattak fel, ismerhettek meg, melyet igyekeztek feldolgozni, publikálni. A RÜK elkezdte a vállalat segítségével saját kiadványainak létrehozását és kezdetként a Li-2-es és az Il-14-es típusfüzet jelent meg, melyet továbbiak is követtek. Jelentős hagyományt teremtettek az éves Repüléstörténeti Konferenciák megrendezésében, melyek kezdetben egy majd kétnaposak voltak és sokáig a MALÉV Balatonlellén lévő vállalati üdülőjében, filmvetítésekkel, beszélgetésekkel, meghívott vendégekkel családias légkörben zajlott. A konferenciákra repülésünk múltjának jelenéből íródott művek készültek és ezek sokszorosítva, bekötve álltak a rendelkezésre, de előremutató változás, hogy az utóbbi években megjelent évkönyvek már digitális formában is elérhetők.

A kezdetben hobby szinten induló tevékenység idővel egyre mélyrehatóbb, árnyaltabb lett, melyet a tagok érdeklődési területe is befolyásolt. A repüléstörténet kutatója nem csak egyszerűen repüléssel, gépekkel foglalkozik, hanem többek között földrajzzal, történelemmel, had-, hely- és üzemtörténettel, de sok információt kap a műszaki tudományok területéről, mindezek mögött korszakok, emberek állnak és mindezek feldolgozása során sokoldalú ismeretekre tesz szert.

A szakmai munkát már kezdetektől segítette a sokak által ismert és tisztelt néhai Rév Pál, aki sokáig töltötte be a Közlekedési Múzeumban a repüléssel foglalkozó szakmuzeológusi tisztet. A Körhöz egyre több kívülálló is csatlakozott és országos szintűre nőtte ki magát. Napjainkban a MALÉV RÜK utódjaként négy évtizeddel ezelőtt elkezdett repüléstörténet kutatás 1993-tól már egyesületi formában folytatódik a Magyar Repüléstörténet Társaság keretein belül, mintegy 80 fővel.

MRT embl_1

Rotation of 40_eves_jub_001

Advertisements
Galéria | Kategória: Évfordulók, Írások | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s