Új repülőjárat Budapestre

Az Emirates október 27-én, hétfőn a hónapok óta tartó előkészítés után menetrendszerű járatot nyitott Dubai-ból Budapestre.

uae-1

A légitársaság A6-EAK lajstromjelű, Airbus A330-243-as típusú repülőgépe 10:38-kor lépett a magyar légtérbe Biharkeresztesnél 10043 m-es magasságban 676 km-es sebességgel. Az érkezést protokolláris okokból egy kicsit késleltetni kellett, ezért a járat nem egyenesen a repülőtér irányába, hanem attól keletre repült Fegyvernek, Újszász, Nagykáta érintésével folyamatos süllyedés és sebesség csökkentés mellett Galgamácsáig. A gép ezután bal fordulóval Gödöllő, Tápiószecső átrepülése után Gomba felé vette az irányt, majd ott jobb fordulóval felvette a repülőtérre vezető 313-fokos irányt. A járat a 31R pályára végzett bevezetése során 11 óra 16 perckor repült át Monor felett 600 m-es magasságon 300 km/órás sebességgel és a repülőtéren 11 óra 20 perckor ért földet. A leszállás után a beguruló gép egy járatnyitáskor már hagyományossá váló két tűzoltó kocsiból kibocsátott vízsugár ív alatt gurult a 2B terminál sarkán lévő 34-es állóhelyre. A járatot ünnepélyes keretek között fogadták és a visszaindulása a kora délutáni órákban történt.

uae-4

A méreteiben is tekintélyes gép 15 óra után szállt fel a 31L pályáról és a szabvány indulási eljárásnak megfelelően repült át Budapest déli kerületei felett és bal fordulóval távolodott a várostól. Dunaharaszti felett már 2000 m-es magasságon repült 496 km-es sebességgel, majd Kecskemét irányában haladt folyamatos emelkedés és sebesség növekedés közepedte. Makó után lépte át a magyar határt 9289 m-es magasságon 822 km/órás sebességgel és itt vette fel a hazafelé tartó útvonal első részéhez tartozó 114 fokos irányt is.

(megjegyzés: flightradar adatok némi eltérést mutatnak a repülőtér adataihoz képest)

DSCN3712-crop

A ragyogó napos időben zajló érkezést és az indulást spotterek hada fotózta, videózta, melyek az interneten több helyen is megtalálható.

20141027_112842

Az Emirates a Dubai-Budapest-Dubai EK111/112-es járata ezután már napi rendszerességgel fog üzemelni 11:35-ös Budapesti érkezéssel és 15:05-ös visszaindulással. A járat tervezett repült ideje 10 óra közül van.

Reklámok
Galéria | Kategória: Írások | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s