A MALÉV 25 évvel ezelőtt vonta ki a forgalomból az Il-18-as típust

25 évvel ezelőtt 1989. január 26-án vonta ki a MALÉV az IL-18-as repülőgép típusát a gépparkjából. Ezzel néhány hónap kivételével majdnem 30 éves korszak zárult le a magyar közforgalmi repülés történetében.

1960. április 1-jén kis csoport várta a Ferihegyi repülőtéren a MALÉV első Il-18-as típusú repülőgépének a felbukkanását, mely 14 óra 45 perckor meg is érkezett. Elkezdődött a vállalat életében egy új korszak és ekkor valószínűleg még nem is gondoltak arra, hogy a típust ilyen hosszú ideig fogják használni. Az új típus akkoriban a nagy, gyors gépeket jelentette, amelyek a Li-2-es, Il-14-esekhez képest többszörös kapacitással bírt. Sorra nyíltak az új járatok és a vállalat terjeszkedett, rövidesen már Európát elhagyva, Észak-Afrikába, Cairóba is üzemeltetett menetrendszerű járatot. Micsoda eredmény volt az, amikor a HA-MOH, az Egyenlítőt átlépve a déli földteke felett repült és a gépből kitekintő utasok, a kormánydelegáció tagjai, valamint a személyzet a távoli Kilimandzsáró hófödte csúcsát láthatták. Az egyre szaporodó géppark az utasok szállítása mellett áruszállítást is lehetővé tett, mégpedig a korábbi típusoknál sokkal többet. Barack Kecskemétről Londonba? Még ilyet? Mit keres egy polgári repülőgép egy katonai repülőtéren? Ne feledjük ez 1966-ban volt! Előhűtött birkahús, éjszakai naposcsirke és tojójérce szállítás. Bizony ez és az utasterek ki- vagy beszékezése alig másfélóra alatt, elég húzós feladat, de fiatalok voltunk, csináltuk. Milyen volt nyáron a tűző napsütésben a leszállás után a 70-80 fokos hajtóműveken dolgozni? Mennyi kínlódást okozott a hajtóművek belső tereinek tűzoltására szolgáló, bal oldali kispalack cseréje, a bilincséhez és a hollanderéhez való hozzáférés, a biztosítódrót fonása, vagy milyen kormosak voltunk egy „körtepsi” szerelés, vagy egy hajtóműcserénél a tűzfalápolás után. Ma már csak néhányunk emlékezetében él. Ennek ellenére sokan szerettük a típust.

Mi, a szakmát akkor kezdő fiatalok az idősebb kollégák – akik már a MASZOVLET-nél is dolgoztak – elbeszéléséből ismertük meg a típust és a korábbi katasztrófák körülményeit, nem is sejtettük, hogy sajnos később nekünk is lesz hasonlóban részünk. Emlékszem milyen döbbenetes érzés volt a HA-MOH Ferihegyi katasztrófája. Még most is hideg futkos a hátamon, ha rágondolok 1975. január 15-re. Másnap, 16-án reggel álltunk szolgálatba, sokan ekkor értesültek az eseményről és tébláboltunk a hangárban s találgattunk, mi volt? Hogy történhetett? A műszakiak nagy része még a szétszóródott roncsok közelébe sem mehetett és a kompenzáló távcsővel próbáltunk valami láthatót keresni a rideg, elcsendesült futópálya környékén.

Egy idő után a folyamatos jérceszállítás során keletkező, mindenhol lerakódott finomport és az illatanyagot már alig lehetett eltávolítani a gépekből, ez nagymértékben rontotta a kulturált utazás feltételeit. Az utolsó Il-18-as menetrendszerinti utasjáratot a HA-MOE teljesítette 1978. december 3-án. Az utasszállításra 1978-ra eszmeileg elavuló Il-18-as flotta gépeit az áruszállításra történő átalakítás után még továbbra is lehetett gazdaságosan használni. Az utasok szállítása az egyre növekvő számú a Tu-134-es és Tu-154-es gépekre maradt. 1977 novembere után az Il-18-as flotta létszáma négy gépben stabilizálódott, melyek még évekig szorgalmasan rótták a légi országutakat.

A MALÉV Il-18-as repülőgépei

Lajstromjel

Gyári szám

Üzemelés kezdete, vége

Repült idő

Megjegyzés

HA-MOA

180001903

1960. 04. 01. – 1987. 02. 19.

37197

Ferihegy, Repülő Múzeumban

HA-MOC

181002903

1961. 03.07. – 1971. 08. 28.

13150

Katasztrófa, Koppenhága

HA-MOD

180002002

1960. 05. 24. – 1962. 11. 23.

2363

Katasztrófa, Párizs

HA-MOE

182005505

1962. 12. 28. – 1987. 03. 19.

36551

Szolnok, Repülő Múzeumban

HA-MOF

183006301

1963. 07. 17. – 1977. 11. 23.

21717

Bukarest, földi sérülés

HA-MOG

184007103

1964. 03. 28. – 1988. 10. 14.

36558

Ferihegy, Repülő Múzeumban

HA-MOH

184007104

1964. 04. 04. – 1975. 01. 15.

15986

Katasztrófa, Ferihegy

HA-MOI

187010002

1967. 06. 22. – 1989. 01. 26.

35083

Felújításra vár

Az Il-18-as típusú gépek forgalomból való kivonása a legöregebbel, a HA-MOA-val kezdődött. A búcsúrepüléssel összekötött rövid kis ünnepségre 1987. február 19-én került sor, majd jött-e HA-MOE, 1987. március 19 én. A HA-MOG hármas hajtóműve 1978. október 14-én a csere utáni hajtóműpróba során kigyulladt és többet már nem repült. Maradt a HA-MOI és bár még repülhetett volna, de egy géppel menetrendet fenntartani nem lehetett. Elérkezett 1989. január 25-én az utolsó menetrendszerinti járata, melyet az akkori típusfőpilóta Gratzer Károly és személyzete teljesítette.

A HA-MOI az utolsó üzemképes Il-18-as

A repülő emberek alapvetően szeretettel gondolnak, tekintenek a gépeikre, olykor becézgetik is. Mi lehet egy repülőgép számára a legtermészetesebb, mint az, hogy repüljön. Az Il-18-as típus kivonásának alkalmából a típusosztály és az akkori Malév Repülés- és Üzemtörténeti Körében csoportosult lelkes repülésbarátok a vállalat hathatós támogatásával búcsúünnepséget szerveztek. Elsőként a meghívottak a HA-MOI-val, két csoportban emlékrepülésen vehettek részt, majd később a ROK nagytermében egy színvonalas műsoron emlékeztek meg a típus magyarországi történetéről.

Az egykori MALÉV Il-18-as repülőgépei napjainkban

Az Aladár 1991-ben – a közel a régi arculatára átfestve – a repülésbarátok javaslatára létrehozott és az ekkor a megnyíló Ferihegyi Repülő Múzeumban került.

Az Elemér-t 1987. április 22-én átrepülték Szolnokra és jelenleg is itt, a repülőtéren kívüli szabadtéri kiállítóhelyen látható.

A Gézá-t a hajtómű tüze után ugyan kijavították, de végül maradt Ferihegyen. 1993-tól a repülőgépszerelők gyakorlati oktatására használták, majd 2006. november 30-án átvontatták a zsargonunkban csak „skanzenként” aposztrofált repülő múzeumba, ahol napjainkban is látható.

Az Iloná-t az emlékrepülések után üzemképesen tárolták és vevőre is talált, majd 1989. augusztus 29-én átrepülték Pápára. Az átrepülés során egy kétüléses MiG-21-es géppel a Bakony fölött „elfogták” és videofelvételt készítettek róla. A futópályára bevezetést végző gép egy áthúzás után 13730. leszállását teljesítve befejezte repülő pályafutását.

A repülőgépet közúton elszállították Abda település mellé, ahol egy vendéglátóhely része lett. A látványos pihenőhelyet az M1-es autópálya továbbépítésével egyre kevesebben látogatták és a közelmúltban be is szüntette a működését. A repülőgépet megvásárló új tulajdonos kiemeltette az épületbe épített gépet s a közelben tárolta.

A típussal kapcsolatban sokféle emlék, gondolat forog a fejemben , összességében jók. Örülök, hogy részes lehettem, még ha csak parányi részben is az elmúlt évtizedek történéseinek. A kezdeteknél 6 évesen még nem lehettem jelen, de az egyes gépek búcsúztatásánál már szervezőként tevékenykedtem, hozzájárulva a repüléstörténeti értékeink megőrzésére irányuló törekvésekhez.

Utószó

A legfrissebb hírek szerint a HA-MOI-t kiállítható állapotba fogják hozni.

Reklámok
Galéria | Kategória: Évfordulók, Repülőgép típusok | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s