Könyvespolcok kincsei 28.

Légiháború Magyarország felett I-II.

Pataky Iván – Rozsos László – Sárhidai Gyula

Zrinyi Kiadó 1992

A szerzők túlnyomórészt a II. világháború időszaka alatti évek történéseit dolgozták fel. Az évtizedes gyűjtőmunka két A4-es méretű és összességében mintegy 500 oldalas terjedelmet jelent. A fekete fehér képekkel, táblázatokkal és rajzokkal illusztrált két kötet eddig még részben, vagy nem publikált adatokra támaszkodott, melyek sok helyről, főleg különféle levéltárakból, magángyűjtőktől származtak. A mű eddig alig ismert oldaláról mutatja be a katonai repülést, a magyar honi légvédelmet, a légiharcokat, a veszteségeket. A visszaemlékezésekből már korábban is ismert eseményeket a tudományosan alátámasztott információk birtokában szinte újra átélheti az olvasó. A mű nemcsak a korszak repülés- vagy hadtörténet-kutatóinak az alap műve, hanem a légiharcok egykori helyszíneinek a feltérképezéséhez, a lezuhant repülőgépek, a repülőgéproncsok után kutatók is használni tudták. Ezekhez a tevékenységekhez sokszor kegyeleti tevékenység is járul, amikor emberi maradványok kerülnek elő a roncsok közül. A roncsok feltárása során több a II. világháborúban eltűnt hajózó azonosítására is sor kerül.

A mű már több területen is korrigálásra, kiegészítésre, bővítésre szorult az azóta napvilágra került új információk birtokában, melyek más megvilágításba helyezik a korábbi tényeket. Remélhetőleg a megfelelő támogatás révén a kéziratban meglévő anyag rövidesen nyomdába kerülhet.

Advertisements
Galéria | Kategória: Könyvek | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s