A HA-MOI kiszabadítva

Az interneten megjelent, hogy kiszabadították az Abda mellett lévő, egykori presszó, bár épületébe beépített HA-MOI lajstromjelű Il-18-as típusú repülőgépet és azt összefogással meg akarják menteni az enyészettől. A sorokat olvasva előjöttek a típussal és a repülőgéppel kapcsolatos emlékeim.

Néhány adat a HA-MOI-ról:

Típus: Iljusin Il-18D

Gyári száma: 187010002

Gyártva a Szovjetunió 30. számú repülőgépgyárában 1967 májusában.

Magyarországra érkezett 1967. június 22. Góré János parancsnoksága alatt.

Az első forgalmi út Budapest-Moszkva-Budapest útvonalon volt 1967. június 24-én.

A repülőgép első nagyjavításán kapott új hajtómű típust a kezdeti Ivcsenko AI-20K helyett AI-20M-et. 1977. október 28-29-én teljesítette a teherátépítés előtti utolsó utasszállító járatát. 1978. január 29. és március 31. között nagyjavításon volt az akkori Szovjetunióban, ahol a gépet teljesen teherszállítóvá alakították át. Az utolsó menetrendszerinti járat 1989. január 25-én Budapest-Konstantine-Budapest útvonal.

Korai emlékeim

A „Ilonát” kezdő koromban, valamikor 1972 augusztusában láttam először közelebbről a Ferihegyi régi hangárban. Az Il-18-as típustanfolyamon viszont részletesebben is megismertem, a sokak szerint az akkori szovjet repülőgép típusok közül talán a legjobbat, a legmegbízhatóbbat. Az „Ilona” különbözött a testvéreitől a legmodernebb „D” változat volt, más műszerezettséggel, törzstartállyal, AI-20M típusú, erősebb hajtóművekkel. Aktív repülőgép-szerelő múltamból felszínre törtek a típuson végzett tevékenységeim közül a legmaradandóbbak, a hajtóműveken végzett karbantartások, még akkor is ha ezeket korábban egészen másképpen éltem meg. A hajtómű gondolákban egy kifejezetten zsúfolt elrendezésű, nem túl nagy légcsavaros gázturbina található, mely az 1950-es évek műszaki színvonalát képviselte. Az olykor olajos és petróleum szagú alkatrészek, első ránézésre egymás „hegyén-hátán” voltak. A csatlakozásokról hegyes, szúrós biztosító drótok meredeztek, melyek nyomai csak lassan gyógyultak a kezemen. Nagy „élmény” volt egy-egy alkatrész, szűrő kiszerelése vagy hollander biztosítása a nem látható, alig hozzáférhető és főleg nyáron a sokáig forró helyeken. A hajtóműcserék alkalmával kezdetben az „inasok” feladat volt fúvócsőtoldat, az un. körtepsi szerelése, a tűzfal ápolása. Az itt lerakódó, mindent ellepő finom petróleum korom hosszú időre, szinte eltávolíthatatlanul beivódott a bőrünkbe, de jókedvvel végeztük a dolgunkat. A hajtómű és légcsavar cserék, az egyéb munkák egy idő után már rutinszerűen ívódtak be a mindennapjainkba. Órákon át állni, télen-nyáron, esőben és szélben az SzPU fedélzeti telefon végén, hallgatni a légcsavar monoton kelepelését, figyelni a véget nem érő hajtóműpróbákat, vitorlaállításokat. Később műszaki diszpécserként már más szemszögből is láttam a dolgokat. Az Il-18-as gépek ekkor már főleg teherszállítókén rótták az égi országutakat. Az éjszakai, hajnali indulások, érkezések, az őszi téli időszakban a sűrű ködök, a nem várt meghibásodások, a tartalékgépek hiánya miatt felborított menetrend, az átvirrasztott éjszakák, a kiárusított bábolnai naposcsibék mind-mind a típus több évtizedes történetének részévé váltak. A gépek lassan elfogytak, a korai időszak tapasztalt hajózói nyugdíjba vonultak. Lassan megszűntek a „szélmalmok” zúgása Ferihegyen. Az „Aladár” a Ferihegy „Skanzenba”, az „Elemér” Szolnokra került. Az Il-18-as típus utolsó üzemképes példányai a „Géza és az „Ilona” volt. Mindez már a múlté, melyeket megszépített az idő.

 Búcsú a típustól

Az 1980-as évek végén változások szele söpört végig az országban. A típust kivonták a forgalomból és az ezen alkalomból, 1989. január 26-án szervezett vállalati ünnepségre több mint kétszáz egykori és aktív dogozó gyűlt össze az Il-18-as Típus Osztály és az ekkor már csaknem 15 éve működő Malév Repülés- és Üzemtörténeti Kör szervezésében. Az esemény záróeseményeként a HA-MOI két búcsúrepülésen újra utasokat, mintegy száz főt szállított az erre a célra beszerelt Tu-154-es üléseken. A résztvevők újra átélhették, kissé elérzékenyülve korábbi mindennapjaikat, fiatalságukat.

Átrepülés Pápára

Új hírek jöttek: A két gépet eladják, kiállítási tárgyakká válnak, de ez csak az „Ilona” esetében vált valóra, bár nem Kecskemétre, hanem Pápára fog átrepülni. Az üzemképes tároláson lévő gép rövidesen néhány iskolakör erejéig újra a levegőbe emelkedett és eljött a végleges búcsú napja, 1989. augusztus 29. A szeles, az évszakhoz képest hideg napon útra kelt egy kis csapat, melynek magam is tagja voltam, hogy a pápai katonai repülőtérre átrepülő „Ilonát” fogadhassuk. Az eseménytelen földi utazás után a repülőtéren a már 75 kilométeresre erősödött szélben toporogva vártuk a délkeleti irányból feltűnő repülőgépet. Az átrepülés érdekessége volt, hogy Kositzky Attila, a későbbi légierő parancsnok vezette kétüléses MiG-21-es vadászrepülőgéppel Edelényi Gábor operatőrrel – a repülés régi szerelmesével – a hátsó ülésen Pápáról felszállva a Bakony felett elfogta a végcéljához méltóságteljesen közeledő HA-MOI-t és azt kisérve légifelvételeket készítettek róla. A megközelítést és a bevezetést végző IL-18-as áthúzott a repülőtér futópályája felett, majd jobb iskolakör után leszállt és beállt az ideiglenes állóhelyére. A fogadás után a műszakiak elvégezték a forgalomból való kivonáshoz szükséges munkákat. A csapat részéről egy utolsó búcsúpillantás a gép irányába, egy emlékalbum az új tulajdonosoknak a repülőgépről és már szürkült is, amikor elhagytuk Pápát.

 Abda mellett

Rövidesen hírek, fotók láttak napvilágot, hogy a szétszedett repülőgépet a tervek szerint közúton elszállították Abdára, a Bécs felé vivő forgalmas főút mellé, ahol elkezdődött annak a vendéglátó üzemegységnek a kialakítása, melynek szerves része lett az „Ilona” is. Az építkezésről Dósai József, soproni repülésbaráttól fotókat is kaptam. Később már saját magam is meggyőződtem a korábban dédelgetett repülőgép új szerepvállalásáról. A presszóként üzemelő repülőgép átfestve, berendezve évekig nagy nyilvánosságnak örvendezett. Az autópálya építésének előrehaladtával azonban a környék lassan elnéptelenedett. Egyre kevesebb látogatója akadt a fakuló festésű, egykor büszke madárnak. 2009 nyarán az egykori pihenőhely és környékének erősen lepusztult állapota ellenére az „Ilona”, rendíthetetlenül, kívülről szemlélve szerencsére sértetlenül állta az idő megpróbáltatásait.

Napjaink

Örömmel olvastam a repülőgép megmentésére irányuló kezdeményezést, melyhez-erőmhöz és lehetőségeimhez mérten támogatom is. Tudom, hogy nem könnyű a feladat a pénz, a paripa, a fegyver előteremtése, de nem is lehetetlen. Történtek már kisebbfajta csodák ebben az országban, remélem sokan csatlakoznak a nemes ügyhöz és a HA-MOI még sokáig látható lesz. Az utolsó fotóim 2011. december 17-én készültek a már kiszabadított gépmadárról.

Advertisements
Galéria | Kategória: Írások, Fotók, Hírek, Repülőgép típusok
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.