Az IL-14-es motorindítása kapcsán

A Ferihegyen lévő Repülőgép Emlékparkban látható, a Magyar Közlekedési és Műszaki Múzeum tulajdonában lévő Il-14-es típusú repülőgép jobb motorjának működőképes állapotba hozásának ötlete Zsaludek Endre korábbi munkatársamtól, repülésbaráttól, egyesületi tagtársamtól származott, akihez közel 40 éves ismeretség köt. Ő és a köréje csoportosuló személyek járták végig azt az utat, melynek végén hivatalosan is lehetőség nyílt a már több mint 20 éve tétlenségre ítélt motor beindítására. Ehhez az egyenlőre egyedülálló ötlethez saját magam is csatlakoztam és a korabeli dokumentációk alapján a motorozási technológia kidolgozásában segédkeztem. Ahhoz, hogy ezt a motort a sokéves állás után biztonságosan be lehessen indítani számos előkészületet, ellenőrzést kellett elvégezni, nem csak a motoron, hanem magán a repülőgépen is. A szakmai szempontokat szem előtt tartva az indítást is rövid tanfolyamot végzett, vizsgázott személyek fogják végezni. A lelkes csapat számára 2011. április 8-án jött el a nagy nap. Ekkor derült ki, hogy az eddig végzett sok munka meghozza-e a gyümölcsét vagy nem. Beindul a motor vagy nem? Az izzadságos kézi átforgatás után az indítómotor megforgatta légcsavart, majd akadozva, néhányat köhintve, nagy olajos füstfelhőt eregetve beindult a már, több mint 23 éve utoljára működött motor. A robosztus csillagmotor jellegzetes hangja azonban csak rövid ideig vegyült el a repülőtéren megforduló repülőgépek gázturbinák zajával. A sikeres indítás felett érzett örömöt az olajszivattyú és az olajhűtő hibája csökkentette, melyek javítása, pótlása nem kis fejtörést okozott a csapatnak, de végül ezt is megoldották. A nagyközönség május 20-án hallhatta először a semmihez sem fogható, kétsoros, 14 hengeres 1900 LE-s motor duruzsolását, a négyágú légcsavar suhogását. A lelkes csapat az első sikeres bemutató után továbbiakat is tervezett és igyekeztek ezekhez egyre nagyobb nyilvánosságot biztosítani. Így már azon nemcsak a „véletlenül” idelátogatók, hanem a kifejezetten a motorindításra kíváncsiak is részt vettek, köztük sok volt a gyerek. Ebben az évben az utolsó indításra október 8-án került sor és összesen 18-szor kelt életre a motor és ezalatt, közel három órát működött kisebb teljesítményeken. Az igen látványosnak bizonyult motorozásokat, a tervek szerint a téli szünet után, a következő év tavaszán is folytatni fogják.

 Néhány szó a repülőgépről

 A 04-es oldalszámú, 147001821-es gyári számú, Il-14T változatú repülőgépet 1957-ben a Szovjetunió 9748.számú repülőgépgyárában gyártották, melyet a december 19-22 között zajló berepülések után vette használatba a szovjet légierő szállító alakulata. A repülőgép 30 éves üzemeltetése alatt, a tervezett selejtezéséig 5958 órát repült és 4503 leszállást teljesített a Magyarországra való repülésig. Tökölre az akkori Szovjetunióból 1897. december 1-jén repülték át, majd onnan december 8-án 11:38-kor szállt fel és 11:40-kor érkezett meg Ferihegyre. Ezzel lezárult a repülőgép megszerzésének 25 hónapig tartó, igen tanúságos és kalandos története, melyet, részletesen a Malév Repülés- és Üzemtörténeti Kör 14. Konferencia kötetében megjelent írásból lehet megismerni. Ennyi év távlatából is kellemes bizsergéssel gondolok vissza az érkezésre. A repülőgép átrepülésekor borult, felhős, nem túl hideg, de nyirkos idő volt. Kapcsolataim révén a 31R futópályára leszálló veteránt a II. terminál előterétől az Alfa gurulóúton, a repülőtér felügyelők egyik kocsiján követhettem, néhol közel 100 km-es sebességgel. Az új hangár elé beálló repülőgépet érdeklődők kis csoportja várta és kíváncsian szemléte. A szerencsésebbek, mint jómagam is, az érkezés után még a fedélzetre is feljutottak. A repülőgép a formaságok elintézése után egy évig, a már a forgalomból korábban kivont Malév Il-18-as mellett, a hangár oldalánál állt, majd a tanműhely mellett, végül pedig az emlékparkba került.

Jelenleg a HA-MAL, képzelt lajstromjelű repülőgép egyedüli az országban, melynek egyik motorját rendszeresen beindítják. Ezzel úgy érzem, hogy követendő, de nem könnyen megvalósítható példát állított az országban lévő kiállító helyek üzemeltetői számára.

A fotókat az eseményekkor és a szeptember-3-i motorindítás alkalmával készítettem.

Zainkó Géza

Advertisements
Galéria | Kategória: Írások, Fotók, Hírek, Repülőgép típusok
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.